image_20.jpg"ÉN IS EMBER VAGYOK!"

Kedves Barátaim!

Ezeket a sorokat Madagaszkárról küldöm, ahol most élek. Tudom, furcsának találhatjátok, hogy újból más helyről írok, de az élet kiszámíthatatlan.

A tavasszal még Maliból jelentkeztem, ahol boldogságban és szegénységben éltem, egyetlen vagyonom a biciklim volt, mellyel Bamako utcáit róttam. Mindenki szeretett, az utcán a rendőr tisztelgett, ha elhaladtam előtte. Akkor, 55 évesen tagja voltam a helyi boksz klubnak és mint öreg harcos, sohasem tapasztalt tisztelet övezett fehérként egy fekete közegben.

Egy napon azonban letartóztattak. Kezemre bilincs, a fejemre csuklya került. Mindez pár héttel a szemműtétem után. Egy ismeretlen feljelentő bejelentése szerint azzal vádoltak, hogy a helyi amerikai érdekeltségek és amerikai állampolgárok ellen valamiféle merényletet készítek elő. Az amerikai követség honlapján az erre vonatkozó figyelmeztetés 2011. márc. 10-én megjelent, de az FBI bevonásával végrehajtott nyomozás során bebizonyosodott ártalmatlanságom és egy heti viszontagság után kiengedtek, a biztonsági figyelmeztetést a honlapon feloldották. Ezt az alábbi linkre kattintásával szemlélhetitek meg:

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.17. 22:33 Szólj hozzá!

Címkék: börtön terrorizmus bilincs cella FBI Bamakó

image_17.jpgكن في الدنيا كإنك غريب أوعابر سبيل Be in This World like the stranger or the one who’s just passing thru it”This is a Hadis what was sentenced by prophet Mohamed (PBUH), which was revealed by the inspiration of the Almighty Allah..

Everything is temporary, which is of material origin, but the spirit is eternal. Who has no spiritual world, for him everything comes to end at the time of his death. Who has spiritual world he only starts a journey to another world, where his life continues. The difference between the two approaches can cause very different behaviorsWho believes in the continuation will find his peace in the eternity while the one who can’t accept the continuation will have a constant war within him and with the entire world.

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.16. 22:17 Szólj hozzá!

Címkék: death life Koran Mohamed prophet religiosity

image_17.jpg

كن في الدنيا كإنك غريب أوعابر سبيل : "Légy olyan az Evilágon, mint az idegen, vagy mint ki azon csak átutazó…Írja egy hadisz, azaz egy olyan, Mohamed prófétának tulajdonított szentencia, melyet ő isteni sugallatra nyilvánított ki… 

Minden csak átmeneti, ami anyagi eredettel bír, csupán a szellem örök. Akinek nincs szellemi világa, annak minden megszűnik halálakor. Akinek van, az csupán vándorútra kél egy másik világba, ahol léte folytatódik tovább. A két felfogás közti különbség merőben más magatartásformákat alakít ki. Akinek van folytatás, az meg tud békélni sorsával, aki nem hisz ebben, az harcban áll önmagával és a világgal.

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.16. 22:05 Szólj hozzá!

Címkék: élet halál vallás Mohamed próféta

image_16.jpg...AND THE UNIVERSAL CRISIS OF THE CHURCH

XVI. Pope Benedict's departure and the advent of I. Francis Pope raises a lot of questionsPerhaps the biggest one is: why do we need a church? At least, why do we need it in this anachronistic wayI don’t mean only the Roman Catholic Church but the Church in general?The faith, religion and the Church don’t stand completely at the same side...

How did it start?

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.09. 23:03 Szólj hozzá!

Címkék: religion faith church prophet Jesus God Mohamed

image_16.jpg...ÉS AZ EGYETEMES EGYHÁZI VÁLSÁGBA

XVI. Benedek pápa távozása és I. Ferenc pápa jövetele rengeteg miértet vet fel. Talán a legnagyobb miért, hogy miért van szükség egyáltalán egyházra? Legalábbis ebben az anakronisztikus formában miért? Nem római katolikus egyházra, hanem általában véve egyházra. Mert a hit, vallás és az egyház nem áll teljesen ugyanazon a térfélen...

Hogyan is kezdődött mindez? 

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.09. 22:34 Szólj hozzá!

Címkék: vallás egyház iszlám hit mohamedán Jézus Mohamed Allah

image_15.jpgHOL A HATÁR?

Afrikában élve megszoktam, hogy ha baj van, akkor az ország vezetői mindig találnak megoldást, hogy a nép ne őket zavarja el, hanem akad valami helyi bűnös törzs, akin le lehet vezetni a nép haragját. Általában törzsi kisebbségek a szenvedő alanyok, akiket aztán rendre kiirtanak. Emlékezzünk a biafrai (Nigéria) vérengzésekre, Rwandára, Dél-Szudánra, vagy akár Dél-Afrikán belül a Zulu-Xosa ellentétre. Milliók tűntek és tűnnek el, de nem beszélünk róla, mert éppen eltűnésük a cél.

A fehérek kultúrájában hasonló módon divatos, hogy faji kérdést formáljanak olyan történésekből, melyeknek semmi köze a faji-vallási dimenziókhoz. Fel kellene nőni már odáig, hogy lássuk, ma már nem fajok szerint határolódnak el az érdekek, hanem pénz szerint. Nem egy faj, vagy nemzet a felelős azért, ami a világon történik, hanem egy kis csoport, akinek kezében a pénz van. Az igaz, hogy ezek a dinasztikus szerveződésű pénzoligarchák jelentős többsége zsidó, de az is igaz, hogy a zsidóság jelentős többségét éppen ők zárják ki a lehetőségekből, sőt láttatják őket bűnbakként a világ előtt, amire aztán a világ félművelt népessége vevő és heves zsidózásba és utálkozásba kezd. Így aztán a zsidóság nagy része nem haszonélvezője, hanem duplán is szenvedő alanya a mai pénzfolyamatoknak és a globalizációnak. Rosszul ítél az, aki faji-vallási alapon akarja levezetni dühét azokon a sérelmeken, melyeket a mai tőkefolyamatok, kamatgyarmatosítás és adósságcsapdák kihelyezése okoz. Minden napi kenyérvesztésünket, eladósodásunkat nem varrhatjuk azoknak a nyakába, akiknek történelmében egyszer ugyan eljött a manna, de ez csak egyszer történt, azóta nekik is éppen úgy meg kell dolgozni a mindennapi betevőért, mint bárki másnak. Ja, hogy ők összetartanak? Nos ez tanulni való és nem kivetendő.

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.06. 11:20 Szólj hozzá!

Címkék: zsidó erkölcs tőke genocídium Afrika FED faji kérdés Rotchild

image_14.jpgAZ AL-KAIDA ÉS A SZÉLSŐSÉGES ISZLÁM SZERVEZETEK SZEREPE AFRIKA DESTABILIZÁLÁSÁBAN

Az Al-Kaida afrikai beszűrődése három destabilizációs régiót hozott létre, melyek magukat emírségeknek nevezik, de a külvilág szervezetek neveivel látta el őket. Egyik az AQIM, a Kaida maghrebi szárnya, mely a Szahara déli részét felügyeli, fél éve pedig észak Mailt foglalta el, a másik a nigériai Boko Haram és a harmadik a Szomália déli részét uralma alatt tartó Sabab. Ezek a szervezetek, vagy emírségek igen bonyolult képződmények, magukon belül is hatalmas érdekellentéteik vannak, így inkább kisebb militáns alakulatokról beszélhetünk, akik valami hadúr, vagy ideológiai vezető körül jönnek létre. Hadisikereik, vagy éppen harci veszteségeik tovább növelik belső ellentéteiket, emiatt töredezettek, reguláris alakulataik nincsenek, inkább gerillaharcot folytatnak és alkalomszerűen ezek a gerilla alakulatok szövetségben veszik fel a harcot az ellenük támadó reguláris erőkkel szemben, de ha elcsitulnak a frontesemények, akkor gyakran ugyanezek az alakulatok egymás között folytatják.

Természetesen az Al-Kaida mindent magára vállal, még azt is, amit nem ő követett el. Egy a lényeg, hogy tömegesen tudjon felmutatni középkori jelmezekbe öltöztetett barbár őrülteket, akiknek semmi közük nincs az iszlámhoz, de annak nevében fertelmes akciókat hajtanak végre. Nekik ahhoz az egy évszázados valláshoz van közük, melyet Mohammed Abdel Wahab teremtett meg Ibn Taymiyah nyomán és angol segédlettel kikezdték az Oszmán birodalom falait. Ezt hívják vahabizmusnak. Ma szelefitáknak, vagy szelefiknek monjduk őket. Ez az ideológia valaha az arab félsziget arab törzseinek egységesítésére szolgált. Hol van ez a bagdadi és córdobai felvilágosodástól, az azt megelőző 1300 év nyitott világától?

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.05. 21:13 Szólj hozzá!

Címkék: szélsőséges iszlám emberrablás iszlamista Afrika emírség CIA Szahara Al-Kaida Bin Laden destabilizáció "sledge hammer" vahabizmus

image_13.jpgKÁOSZALKOTÁS MENETREND SZERINT

Egyértelmű, hogy megszűnőfélben van az egypólusú világ és megindult az erőviszonyok újrarendezése, a hatalmi átcsoportosulás. Az amerikai elnökválasztások előtt persze a médiumok még az USA hegemóniáját hirdetik, de a tények, kérem makacs dolgok…

A levegő rezeg, a feszültség még akkor is érzékelhető, ha a világ népeinek felfogóképességét tompító híradások egyoldalúan tálalják és értékelik a valóságot.

Irán nagyon csípi Izrael szemét. Az ott folyó nukleáris program Izrael biztonsági érdekeivel nem egyeztethető össze, de Izrael önmaga nem elegendő egy Irán elleni műveletre. Ezért Izrael mindent elkövet, hogy USA-t berángassa egy Irán elleni hadműveletre, de az elnökválasztás előtt ez Obama számára nem megfelelő időpont…Az, hogy utána lesz-e támadás, az sok mindentől függ, nem csak az új elnök és a mögöttes háttérhatalom akaratától.

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.05. 20:45 Szólj hozzá!

Címkék: IMF Lenin USA Izrael Irán ENSZ Afrika FED Szudán Al-Kaida nukleáris program

image_10.jpg

UTÓPIA, AVAGY A KÉPZELETBELI DIKTÁTOR INDÍTVÁNYA 

"Tisztelt Ház, Hölgyeim és Uraim!

Megértve az idők szavát, az alábbiakban teszek javaslatot a gondolati rendőrség létrehozására. Indokaim a következők:

1.

Nem kockáztathatunk tovább. Eddig fizikailag megsemmisíthettük azokat, akik másként gondolkodtak, de ez a módszer idejét múlta. A kommunikáció esetleg felkaphatja, megszellőztetheti az alattvalók szenvedését és még valamilyen konzervatív, elvekkel rendelkező társaság ellenünk fordíthatja a közvéleményt. Az elvek puszta léte is veszélyes ránk nézve, de kiirtásuk a történelem folyamán kudarcot vallott, így nekünk a jövőben új, modern hozzáállással kell a gondolkodást és annak folyamatát felügyelet alatt tartanunk.

(A képen: Amadou Haya Sanogu, Mali)

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.01. 11:35 Szólj hozzá!

Címkék: tömeg egyház gondolkodás társadalom fogyasztás erkölcs hazaszeretet bűn spiritualitás alattvaló Gondolati rendőrség

image_9.jpg

MINDENKINEK JOGA VAN A TÁRSADALMI EVOLÚCIÓHOZ

Mi végett vagyunk mi e földön? Valóban nem sokan tudják a választ. Az egyik lehetőség az, hogy akár a bolygóknak, élő és élettelen rendszereknek is meg van a megszabott pályájuk, talán nekünk is van hasonló. Az ember gyengesége éppen szabad akaratában rejlik, tehát állandó döntési kényszer előtt áll a választható lehetőségek között. Ha Allah útján jár, akkor ez a döntés könnyű, pályája kirajzolódik és akármilyen megpróbáltatásokkal is legyen teli életútja, valamilyen határtalan könnyedséggel veszi a nehézségeket és áthalad ezen a rögös földi úton.

Ehhez az szükséges azonban, hogy ott legyen vele az a mérce, amit Allah számunkra adott és ne habozzon aszerint dönteni még akkor is, ha az emberi logika szerint ez épen irracionálisnak tűnik. Mert az emberi logika nem képes beilleszteni magát mindig abba az univerzális logikai rendszerbe, amely szerint a világ halad. Márpedig mi is a világ részei vagyunk és ha túl akarjuk élni a világ dolgait, akkor be kell illeszkednünk, különben a dolgok visszahatnak ránk és világ urai helyet saját magunk áldozataivá válunk. Így van ez most is. Az a válság, amelynek mindannyian szenvedő alanyai vagyunk, így alakulhatott ki és csak rajtuk múlik, miként éljük azt túl.

Szerző: Mihálffy Balázs  2013.04.01. 10:12 Szólj hozzá!

Címkék: iszlám érték muszlimok gyarmatosítás Társadalmi evolúció Allah Kegyes Korán fitna banghi erők

süti beállítások módosítása