...ÉS AZ EGYETEMES EGYHÁZI VÁLSÁGBA
XVI. Benedek pápa távozása és I. Ferenc pápa jövetele rengeteg miértet vet fel. Talán a legnagyobb miért, hogy miért van szükség egyáltalán egyházra? Legalábbis ebben az anakronisztikus formában miért? Nem római katolikus egyházra, hanem általában véve egyházra. Mert a hit, vallás és az egyház nem áll teljesen ugyanazon a térfélen...
Hogyan is kezdődött mindez?
Amikor a földön baj volt, az Úr elküldte prófétáját, hogy az emberek számára általa kiutat adjon. Mivel az emberiség térben és időben más-más nehézséggel, vagy rontással nézett szembe, ezért értelemszerűen különböző időben és helyen más-más próféták tették tiszteletüket, akik megadták a vezérfonalat. Ezt az emberek szinte minden esetben félreértették, mert úgy gondolták, hogy csak hozzájuk érkezett igazi isteni küldött. Aki a többi embercsoportot látogatta meg, az nem volt igazi… Mintha Isten más igazsággal rendelkezett volna egyik, vagy másik helyen… Mivel nem gyakran maradt hiteles írásos anyag e küldöttek missziójáról, a magukat kiválasztottnak tartó embercsoportok maguk produkálták a saját kiválasztottságukról szóló írást, melyet idővel szentnek tituláltak. Majd időről időre fokozták, elmélyítették azt a tartalmat, ami számukra a kiválasztottságot és az elit csapathoz tartozást erősítette. Ezzel egyidejűleg automatikusan kialakult az ellenségkép és ennek hangsúlyozása azokkal szemben, kikhez más próféta jött el más időben és helyen, mintha annak küldetése teljesen más lett volna…A próféciákig élte az emberiség a hitbéliség klasszikus időszakát, melyek nyomán kialakultak a vallások. E vallások hátán pedig létrejöttek a szervezetek, más néven egyházak, melyek maguknak privatizálták Istent, ellenséggé téve azokat, akik nem az adott csoporthoz tartoztak. E szervezetek önjáróvá váltak. Idővel a szervezetek saját érdekei élvezték a prioritást annak árán is, ha magával a képviselendő alapeszmével, vallássalszemben inkompatibilis döntéseket kellett hozniuk. A hit és vallásosság az egyszerű hívők szívében magmaradt és ott vált túlélővé. Az egyházak fenntartják a hívők tömegeiben a hit érzetének megkérdőjelezhetetlen felső hatalmát, de az igazi törekvésük a világi hatalomban való részvétel. A papság, mint tanító szerepét nem lehet vitatni, ezzel külön nem foglalkozom… Egyház alatt nem a papi küldetést veszem górcső alá, hanem a szervezetet és apparátust fenntartó érdekeltségi rendszert.
Az ókori Egyiptomban, de Mezopotámiában, Babilonban és más ókori civilizációkban a megkérdőjelezhetetlen igazság kinyilatkoztatása a papság privilégiuma volt. Az istenekkel állandó kontaktust fenntartó és üzeneteket hordozó papság képviselte a látható és láthatatlan világról alkotott tudást. A tudás, pedig hatalom. Ennek a tudásnak a misztériuma időről időre változott annak függvényében, ahogy a hatalom megtartása azt megkövetelte.
A könyves vallások megjelenése e tudás által diktált eróziónak kívánt gátat szabni. Olyan új típusú tudást hoztak el, amely mellett megjelent a morál alapvető igénye is. A világról alkotott kép, a teremtés leírása mellett az ember különféle viszonyrendszerei is kodifikálódtak, ahol nem az eddigi jog és evolúció szabályai, hanem az erkölcs, a gyenge védelme is szót kaptak. Ez ellent mondott az addigi evolúciós szabályokkal… Ez fontos intenció, mert ezzel a küldetéssel vált el a hit és vallás dimenziója a világi rendszerektől. Tehát Isten nem az ember által kreált hatalmak jogrendszerébe betonozott hatalmi érdekeket, hanem egy más rendszert,az erkölcsiség és az elesettek védelmét emelte be a prioritások rendjébe. Az erkölcs és gyengeség mindenképpen kiesik egy tisztán evolúciós szelekciós folyamatban, de az ember ettől ember, tehát ezen értékei védelmet élveznek… Feltehetjük kérdésként, hogy az egyházak mennyire feleltek meg történelmi küldetésüknek és mennyiben szolgálták ezt az elvárást… Vagy netán pont ezzel ellentétesen működtek és időről időre átcsúsztak a világi dimenzióba?
Ha csak a zsidó-keresztény-iszlám, azaz a könyves vallások kultúrkörében maradunk,hatalmas változásokat tapasztalunk a mai formációk és az alapeszmék összevetésekor.
Skizofrén helyzet, hogy hiteles Ószövetségi Szentírás nem áll rendelkezésre. Nem is állhat, hiszen a zsidó nép olyan viszontagságon ment keresztül, melynek során minden tárgyi és írásos emléke megsemmisült. Több generációt töltöttek babiloni rabságban és szabadulásukat követően a késői generációk csak szájhagyomány útján ismerték vallásukat. Visszatérve Palesztinába (Kánaánba), ott már ptolemaioszi görögöt beszélték, a zsidóság is ezen a nyelven kommunikált… Ezra (Ezrás) görögül látott hozzá emlékei alapján a mai formájában ismert Tóra megszerkesztéséhez, melyet később visszafordítottak héberre. Ehhez később számos történetíró, Josephus Flavius, Maimonidesz is hozzátett, amivel ténylegesen azt érték el, hogy Isten szájába ember szavát adták. Gyakorlatilag nem az olvasható ki, hogy Isten teremtette az embert, hanem az, hogy mit állított be az ember úgy, mintha Isten mondta volna…
Aki a hit talaján áll, ugyan megkérdőjelezheti az Ószövetség eredetiségét, de a lényeget, Mózes küldetését semmiképpen nem. Mózes nem egyházat alapított, hanem elhozta az egyetemes igazságot Istentől. Kinek hozta el? Csak a zsidóknak? Egy igazság nem lehet egyetemes, ha csak egy népnek szól! Akkor és abban az időben a zsidók képviselték az elesetteket, akiket igazságtalanság ér. Az emberi társadalmak biológiai rostáján kiszelektálódott volna ez a nép a fáraó világi hatalmával, zsarnokságával szemben, ha Isten közbe nem szól.
Az a zsidó, aki Mózes Úr általi megvilágosodásából és a történésekből azt a következtetést vonja le, hogy az egyetemes igazság csak a zsidósághoz ért el és ők ennek predesztinált népe, az félreérti az isteni igazság mibenlétét…
Mózes nem egyházat alapított, bár a zsidók sohasem állították, hogy van egyházuk… Mégis közösségeik jogi formában egyházként jelennek meg. Ugye nevetséges lenne azt kérdezni, hogy kért-e Mózes a fáraótól állami segítséget, esetleg finanszírozást ahhoz, hogy a zsidók közösségét talpra állítsa? Az elvről kérdezek, nem az államtól átvállalt oktatási és egyéb feladatokról…
Jézus esetében éppúgy szembesülünk a skizofrén helyzettel. Nincs hiteles írásos emlék vele kapcsolatban. A mai evangéliumok szintén emberi alkotások. Jézus Júdeában élt, ott teljesítette küldetését. Ő sem egyházat alapított és ő sem tárgyalt Kajafással a Szanhedrin elnökével a segélyről ahhoz, hogy misszióját teljesítse…Még Júdea királyához, Heródeshez sem fordult állami támogatásért, aki meg tudott felelni a rómaiak elvárásának anélkül, hogy a zsidók vallási érzékenységét sértette volna. Heródes arab (nabateusi) származású római polgár volt, aki betartotta a zsidó törvényeket.
Jézus, Isten küldötte, a keresztény egyházak szerint Isten egyszülött fia volt…Nem evilági hatalmat akart, ezt a kihallgatásán is állította. Az elesetteken, betegeken segített és szeretetet hirdetett. A római jog alapján ki sem lehetett volna végezni a több istenhit vádjával, hiszen Róma hivatalos államvallása is a politeizmus volt. Mégis keresztre feszítették, mert Róma számára a politikai érdek felülírta a jogot. A vallás is megengedheti ugyanezt a luxust? Itt is láttatni szeretném, hol vannak a pontok, ahol a hit képviseletében nem csak szólni kell, de szembe is kell szállni a világi hatalmakkal, hiszen a hit nem ereszkedhet le a világi hatalmak szintjére. Ha elesettet lát, akkor nem kiszolgálni kell az elnyomót, hanem az elesett védelmében kell tenni. Nem keresztény elesettről, hanem felekezettől függetlenül, minden elesettről van szó.
A klérus sokat tett annak érdekében, hogy az apostoli igazság emberi tükröztetésen keresztül érjen az agyakba.
Jézusról saját életében nem maradt feljegyzés. A kor legnagyobb vonzereje és gazdasági centruma Júdea közelében Alexandria volt. Jézus eszméi itt tapadtak meg először. A kor hagyományaihoz híven gyakran vettek át népek egymás között isteneket. A Jézust hirdetők is szembesültek az egyiptomiak addig felhalmozott összes szárnyas, szarvas, patás és ki tudja milyen istenségeivel, melyek ötvöződéséből rengeteg variációban egészíthették ki röpködő angyalkák az addig szigorúan monoteizmuson alapuló hirdetést. Ilyen alapon életre-halálra menő hitvitákban csapott össze Arius és Athanasius püspök, akik e szárnyas lények leképezéséből a mai fogalmak szerinti unitárius, vagy szentháromság alapú trinitárius eszméket képviselték… Közöttük csak a 325-ben megtartott niceai zsinat hirdetett győztest a szentháromság javára. Ugyanitt elvált a keleti és a nyugati keresztény egyház. Ez utóbbi 381-ben megtartotta első zsinatát Konstantinápolyban…És ekkor, tehát a IV. században hirtelen előkerült három görög nyelvű Biblia, a Codex Alexandrinus, Codex Sinaiticus és Codex Vaticanus, tehát „lett Szentírás”. Ezek köszönőviszonyban sincsenek a mai Bibliákkal… Később ezeket latinra fordították, melyeket Vulgáták néven ismer a világ, majd ezeket nemzeti nyelvekre ültették, majd azokat pedig időről időre korszerűsítették… Ugyancsak ember szava Isten szájába adva.
Aki a hit talaján áll, megkérdőjelezheti az Evangéliumok eredetiségét, de Jézus küldetését semmiképpen sem. Jézus sem egyházat alapított, hanem elhozta az egyetemes igazságot Istentől. Kinek hozta el? Csak a zsidóknak, Júdea népének? Persze, hogy nem. A népeknek, akik letértek az eredeti tanítások útjáról és „egyházasított” eszméikkel világi hatalmakká lettek. Jézus volt az első, aki szembeszegült az egyházzal, a hit és vallás szervezeti formáival! Visszatérést hirdetett az alapeszméhez, szólt a gyengék és elesettek védelmében…
Az a keresztény, aki Jézus Úr általi megvilágosodásából és a történésekből azt a következtetést vonja le, hogy az egyetemes igazság csak a keresztényekhez ért el és ők ennek kizárólagossággal predesztinált népe, az félreérti az isteni igazság mibenlétét.
Mohamed 570-ben született egy olyan világban, ahol a bálványimádó barbár arab törzsek minden együttélési normát felrúgtak. Életvitelük nélkülözött erkölcsiséget, morált, igazságosságot. Mekka vezető törzse a Koreish volt. Mohamed is ennek sarjaként látta meg a napvilágot, de szembefordult velük…Ő sem egyházat alapított. Nem is kért évente támogatást Koreishtől formálódó közössége számára. Ellenkezőleg… Harcba szállt zsarnoki uralmukkal, pedig hányszor kapott előnyös ajánlatot arra, hogy hagyjon fel küldetésével! Ehelyett követőivel 622-ben elhagyta Mekkát és Medinában létrehozta az iszlám tanításain alapuló államot… Tehát nem egyházat, hanem államot hozott létre! 632-ben Mekka is erre az útra tért… Az erkölcs és a hit győzött…Ebben az évben a próféta is meghalt. Az iszlám sem kerülhette el az „egyházasodás” sorsát. Szóban sohasem jött létre egyházi szervezet, viszont „de facto” igen. A kalifátusok korában erősödött a világi hatalmi jelleg, ez pedig a hit rovására ment. Nem kívánom végigkísérni a folyamatot az évszázadokon. Lássuk az iszlám fősodor vonalát ma.
A török Ottomán birodalom múlt század eleji szétzilálásában jócskán kivette részét az arab félsziget vahabita iszlámot követő törzseinek terjeszkedése. Ez az irányzat Ahmed ibn Hanbalig (780-855) nyúlik vissza, aki a próféta halálát követően Medinában egy erősen ortodox iskolát hozott létre. Az ő tanait keményítette tovább Ibn Taymiya (1263-1328). Majda XVIII. században Mohamed Ibn Abdel Wahab, az irányzat névadója az előbbi tanításokat magáévá téve szerződést kötött az arab törzsek egyesítését célzó Mohamed Ibn Szaud uralkodóval, miszerint a vahábizmus ernyője alatt folytatott dzsihád összekovácsolja az elszórt arab törzseket és ebből az eszméből fog táplálkozni az így kialakuló szaúdi királyság. Ez a szerződés mind a mai napig él és a szaúdi alkotmány alapját képezi…
Az Ottomán klérus főleg szúfi tanokat hirdetett, mely a követők számára taqlid, azaz imitációt írt elő…A török hívők nem voltak bigottak, nem vonták kétségbe a klérus tudását és azt tették, amit mondanak nekik, tehát „követők” voltak. A vahabizmus ideológiailag szembeszálllt a taqliddal, katonailag pedig a török hatalommal. A vahabizmusból nőttek ki a XIX. században a szelefi tanok, melyek ha lehet tovább szigorították az alapeszmét és az első muzulmán modellek, azaz a próféta és társainak követését írták elő minden tekintetben. A mai Al-Kaida néven elhíresült mozgalmak főleg ezekből a sorokból kapnak utánpótlást.
A mai iszlám vonulatokon belül a szelefivel ellenséges, de szintén a klérus világi hatalmát hirdető síita iszlám bír jelentőséggel. Itt Iránnak van meghatározó szerepe. A klérus tagjai által hozott rendelkezések nem megkérdőjelezhetők. Jelenleg nincs a síita iszlámnak imámja, aki a legfőbb hatalmat gyakorolná. Utojára Khomeini ajatollah viselte ezt a címet. Az imám nem csak megkérdőjelezhetetlen, hanem „moattaszim” azaz tévedhetetlen.
A harmadik egyházként viselkedő és a világi hatalomért küzdő muzulmán csoport a Muzulmán Testvériség szervezete. Eredetileg Egyiptomban alakult a múlt század 60-as éveiben egy tanító, Haszan Al-Banna (1906-1949) vezetésével, aki a mecsetből az utcára vitte a vallás hirdetését. Tanait Sayyed Qutub alakította ki, de a XIX. századból Mohamed Abdou és Rashid Rida gondolatiságát is magába ötvözte. A Muzulmán Testvériség nyíltan felvállalt célja a politikai hatalom megszerzése. Ők állnak az „arab tavasz” által hatalomra jutott észak afrikai arab államok politikusai mögött. Bin Laden, aki a szelefi vonalat képviselte, őket konkurenciának tartotta és hibájuknak rótta fel, hogy szemléletük nem elég militáris.
Nem sokat szóltam Mohamed eszméiről és az iszlámról. Nem is szólhattam, mert ma arról senki sem beszél. Bár a Korán valódi, valamint az iszlám dokumentumaival kapcsolatban sem hit, sem történelmi bizonyíték tekintetében nem vetődhet fel kétség a hitelességgel szemben, itt az iszlám mai megnyilvánulási formájával van baj. Ez nem az az iszlám szellemiségében, amit a próféta hozott és egészen a múlt századig iszlám néven ismertek. A zsidók és keresztények esetében a hiteltelen dokumentumok vezetnek félre, az iszlám esetében pedig maguk a muszlimok…A mai muzulmánokat megtestesítő hangadó csoportok és az iszlám szellemisége két különböző pályán mozog. Ez is skizofrén helyzet.
Hiteltelen az iszlám jelszavainak hangoztatása és annak nevében az iszlám által tiltott tevékenységek elkövetése. Gyilkosságok, erőszakos bűncselekmények, kábítószer kereskedelem, agresszió nem igazolható vallási terminológiákkal. A hit a csendes tömegekben itt is megvan. Ez nem kap szót, ahogy a hit csendes más vallások populációiban is. A szó autentikus, de mára elvesztette hitelét.
Az a muzulmán, aki Mohamed Allah általi megvilágosodásából és a történésekből azt a következtetést vonja le, hogy az egyetemes igazság csak a muzulmánokhoz ért el és ők ennek kizárólagossággal predesztinált népe, az félreérti az isteni igazság mibenlétét.
Hova vezetett az egyházak dimenzióvesztése? Igen, mert dimenziót vesztettek. A szellemi magaslatokból letaszították magukat a világi dimenziókba és sérülékennyé váltak. Kiderült, hogy az egyházak vezetői is emberek, akik emberi hibákkal terheltek. A spirituális felsőbbrendűség, hatalom szókincse és érvanyaga anakronisztikusan hat akkor, ha világi pozíciók elnyerésére szolgálnak.
A ma egyházainak szervezetei mát nem tekintik Mózes, Jézus és Mohamed küzdelmét példaadónak, nem veszik fel a harcot a fáraóval, nem zavarják ki a kufárokat a templomokból és nem lépnek konfrontációba Koreishel Isten szavának érvényesítésére. Sőt, ezzel ellenkezőleg, pont a világi hatalomtól várják fenntartásuk forrásait. Attól a hatalomtól, amelyet nekik kívülállóként kellene szemlélniük és hibáira, gyarlóságaira rávilágítani azért, hogy ne legyen nyomor, elnyomás és jogtiprás ezen a földön. Nem azoknak a tevékenységeknek a finanszírozására célzok, melyet a világi hatalomtól vesznek át, tehát az oktatás, vagy egészségügy, hanem az egyházak fenntartásának állami finanszírozására. Hogy lehet egy magasabb ítélőszékből bírálója, erkölcsi mértékadója a világ szemében az egyház akkor, ha az attól a hatalomtól függ anyagilag, akivel szemben ott kellene állnia minden pillanatban égi felkiáltójelként!
Az elmúlt évezredekben olyan normákat, belső törvényeket kényszerítettek magukra plusz teherként, melyek az Isten parancsaiban nem szerepeltek. Ilyen például a cölibátus, ami az I. században még csak megbecsült magatartási forma volt, majd csak 305-ben az elvirai zsinattette ajánlottá a hispániai főpapoknak. Később Siricius pápa (384-399) kötelezte erre a püspököket, majd 1059-ben a lateráni zsinat fenyegette meg az egyházi tevékenység gyakorlásának megvonásával azokat, akik nem tartják. Végül a tridenti zsinat (1545-63) dogmát fogalmazott meg a papi szüzesség előnyös voltáról. Ha a Szentírást nézzük, Mózes I. könyve kivétel nélkül írja elő: „szaporodjatok és sokasodjatok”. Pál apostol 1. levele Timóteoszhoz 3. fejezetének 2. szakaszában pedig a papoknak is meghagyja, hogy legyen egy feleségük.
A biológiával nem lehet szembemenni… Valaha azokhoz küldött az Úr apostolokat, akik gyengék voltak, nem tudták megvédeni magukat…Ma pedig azok, akiknek a gyengét kellene védelmezniük, saját belső törvényeik által biológiailag kifordulva önmagukból a gyengéket szexuálisan zaklatják és egymásnak falaznak. Hiteltelen ez a hatalom, hiteltelen ez a prédikátor, hiteltelen a küldetés.
Az egyházak által égre festett istenkép a repkedő angyalokkal már nem versenyképes a virtuális köddel, melyben az emberiség tudásának java fellelhető. Nem misztifikálható tovább a tudás. Az egyház tudása már nem hatalom… Isten továbbra is van, de a hozzá vezető utat, a mai egyházakat az individuális hívőnek önmagán belül kell felépítenie. Nem szükséges elmagyarázni és kereteket adni a hitnek hiteltelen szájakból…Ha magunkban építjük fel, akkor rájövünk, hogy egy Istennek csupán egy igazsága van, tehát nincs elit csapat közöttünka maga igazával…A hitek, vallások követőinek egyenrangúan kell hordozniuk azt a tudást, tradíciót, melyben lelkük megnyugvásra talál. Egy globalizálódó világban szükség van gondolati sokszínűségre, de nem úgy, hogy a gondolkodás kereteit az évezredek emberi hibáival terhelt és e hibák túlélését fenntartó szervezetek határozzák meg.
